2018. március 1., csütörtök

Hagymás-paradicsomos sertéskaraj diétás besamel mártással

Többségünk kedveli a tepsiben készülő húsokat, mert viszonylag kevés macerával, egyszerűen elkészíthetőek - ízesítésük ugyanakkor igen jól variálható. Ezt a bazsalikomtól és szerecsendiótól illatozó, paradicsommal és lilahagymával megrakott sertéskarajt a zabpehelyliszttel készülő besamel mártás teszi igazán pikánssá.


Hozzávalók:


  • 6 szelet sertéskaraj (ízlés szerint lehet csirkemell vagy csirkecomb filé)
  • 1 fej lilahagyma
  • 2-3 paradicsom
  • Bazsalikom
  • Kevés olaj
  • Vaj (a tepsi kikenéséhez)
Besamel mártáshoz:
  • 2 evőkanál vaj
  • 2 evőkanál zabpehelyliszt
  • 5 dl tej
  • Só 
  • Bors
  • Szerecsendió

Elkészítés:


A megtisztított hússzeleteket klopfoljuk ki kissé, majd mindkét oldalukat sózzuk ízlés szerint. Kevés olajon egy serpenyőben fehéredésig pirítsuk a szeletek mindkét oldalát.

A besamel mártáshoz kezdjük el felforralni a tejet. Eközben egy másik edényben olvasszuk meg a vajat, majd adjuk hozzá a zabpehelylisztet. Kézi habverővel folyamatosan kevergetve lassú tűzön pirítsuk az egészet 2-3 percig. Adjuk hozzák a forró tejet, majd keverjük csomómentesre. Ízesítsük sóval, borssal és szerecsendióval, majd lassú tűzön főzzük forrástól számítva kb. 10 percig folyamatos keverés mellett.

Egy kisméretű kivajazott tepsiben (vagy jénai tálban) helyezzük el szépen egymás mellett a hússzeleteket. Borítsuk be a húsokat vékony paraicsomszeletekkel, szórjuk meg őket felkarikázott lilahagymával, és végül öntsük le az egészet a mártással. A tetejét hintsük meg bazsalikommal.

180 fokra előmelegített sütőben, légkeveréses módban 30 percig alufóliával letakarva, majd további 10-20 percig fólia nélkül süssük.

Kellemes időtöltést, jó étvágyat kívánok! :)

2018. február 1., csütörtök

Diétás lepcsánka / tócsni cukkinivel és sárgarépával

Ki ne szeretné a lepcsánkát? Akarom mondani: tócsni, macok, lapcsánka, recsege, lapótya, matutka, toksa, cicege, tócsi, gánica, matutka, krumliprósza, stb. Ahány táj, annyi elnevezés... Ám a fő alapanyag közös: a burgonya. S épp ezért ez az étel nehezen illeszthető be a szénhidrátszegény diétába. De itt jön egy finom csavar: használjunk krumpli helyett cukkinit, spékeljük meg az egészet egy kis sárgarépával, s már kész is a diétás változat!


Hozzávalók:


  • 1 db közepes cukkini
  • 1 db közepes sárgarépa
  • 2 db tojás
  • 3 evőkanál zabpehelyliszt
  • 1 gerezd fokhagyma
  • Bors
  • Bazsalikom
  • Kevés olaj (a sütéshez)

Elkészítés:


A megtisztított, meghámozott sárgarépát, valamint az alaposan megmosott cukkinit reszeljük le nagylyukú sajtreszelőn, majd sózzuk be és jól keverjük össze a zöldségeket. Legalább fél órán át pihentessük a keveréket, hogy a cukkini levet engedhessen.

A pihentetést követően alaposan nyomkodjuk ki a zöldségek levét, majd adjuk hozzá a zabpehelylisztet és a felaprított fokhagymát, valamint ízesítsük sóval, borssal és egy kevés bazsalikommal. Kevés forró olajba kanállal szaggassunk kis gombócokat a masszából, majd lapítsuk le a lepcsnkákat, hogy jól átsüljenek. Közepes lángon mindkét oldalukat süssük készre - vigyázva arra, hogy csak pár perc sütés után fordítsuk meg őket, nehogy szétessenek.

Kellemes időtöltést, jó étvágyat kívánok! :)

Ihlette: http://napifittkonyha.blog.hu/2016/04/22/sargarepas_cukkini_tocsni

2018. január 8., hétfő

"Atkins édesség" #20 - Szénhidrátszegény piskóta mandulaliszttel

Búzalisztmentes, mellékízmentes, rugalmas és nagyon puha... nagyjából így lehet jellemezni pár szóval ezt a finom mandulás piskótát, mely a szénhidrátcsökkentett diétán lévők mentsvára lehet akkor, amikor támad az édesség iránti vágy. A teljes adag szénhidráttartalma mindössze 17g, ezért nemcsak önmagában fogyasztható nasiként, hanem tortalapként/süteményalapként is bátran használható például egy diétás túrókrémmel megtöltve.


Hozzávalók:

  • 5 púpos evőkanál mandulaliszt
  • 1 púpos evőkanál kókuszliszt (mandulaliszttel helyettesíthető)
  • 6 tojás
  • 2 teáskanál folyékony édesítőszer
  • Késhegynyi szódabikarbóna

Elkészítés:

Válasszuk szét a tojásokat: a fehérjét egy nagyobb tálban verjük kemény habbá, a sárgákat tegyük egy csészébe. A habhoz adjuk hozzá az édesítőszert, majd verjük tovább, hogy jól elkeveredjen. Adjuk hozzá egyenként a tojássárgákat, melyekkel szintén verjük további 4-5 percig. Végül fakanállal óvatosan forgassuk bele a habba a szódabikarbónával elkevert lisztet.

Öntsük a masszát sütőpapírral kibélelt tortaformába, és igazítsuk simára a tetejét. 25-30 perc alatt süssük aranybarnára. (A sütő ajtaját az első 10 percben semmiképp se nyissuk ki, mert tészta könnyen összeeshet.)

Kellemes időtöltést, jó étvágyat kívánok! :)

2018. január 3., szerda

Kolbászos túrópogácsa

Számtalanszor asztalra - vagy éppen uzsonnástasakba - került már nálunk ez a villámgyorsan elkészíthető, végtelenül egyszerű "sós túrófánk", melyet az apró kolbászfalatkák tesznek igazán ínycsiklandozóvá. Nemcsak reggelire vagy vacsorára, de akár nasiként, vendégváróként is megállja a helyét.


Hozzávalók:


  • 250 g félzsíros túró
  • 3 evőkanál zabpehelyliszt
  • 2 tojás
  • Negyed kávéskanál só 
  • 50 g kolbász (csemege vagy csípős ízlés szerint) kis karikákra vagy kockákra vágva
  • Kevés olaj (a sütéshez)

Elkészítés:


Keverjük össze a hozzávalókat egy tálban, majd kevés forró olajba kanállal szaggassunk kis gombócokat a masszából. Lapítsuk le a túrópogácsákat, hogy jól átsüljenek, majd közepes lángon mindkét oldalukat süssük készre.

Kellemes időtöltést, jó étvágyat kívánok! :)

Ihlette: http://www.ehezesmentes-karcsusag-szafival-blog.hu/2015/05/zabpelyhes-turos-puffancs.html

2015. július 13., hétfő

Blogkóstoló 23. - Összefoglaló

Örömmel jelentem be, hogy sikeresen és eredményesen lezárult a 23. blogkóstoló! Mindenkinek köszönöm a részvételt! Szuper receptek cseréltek gazdát fantasztikus bloggerek és bloggerinák közreműködésével! :) Lássuk, ki mit sütött-főzött!


Gyors statisztikai érdekességek a 23. blogkóstolóról:


  • 30 jelentkezőből 28 küldte el a receptjét * (ld. a bejegyzés végén)
  • 28 beküldőtől összesen 31 recept érkezett
  • 31 receptből 20 valamilyen édesség vagy desszert volt

Akkor vágjunk is bele! :)

Két nagy csoportra osztottam a beérkezett recepteket. Diétás blog lévén az első csoportba azok a receptek tartoznak, amelyek szénhidrátszegények, és az Atkins diéta alatt is fogyaszthatóak. Örömmel láttam, hogy igen változatos fogyókúrás ételek készültek. Lássuk, melyek ezek:

I. Blogkóstoló 23. - Szénhidrátszegény receptek:


Kisildi zellerkrémlevest készített füstölt lazaccal (recept itt) Danadi konyhájából. A leves csökkentett mennyiségű vaj és tejszín hozzáadásával készült, és a chili teszi igazán izgalmassá.



Mézeskalács egy könnyű nyári levest választott Márti blogjáról. Zöldséglevest készített kölessel (recept itt). Míg az eredeti recept káposztával készült, Mézeskalács ezt borsóra cserélte, és elmondása szerint "jó barátságot kötött" a kölessel! :)



A levesek sorában utolsóként jöjjön az én ételem: cukkini krémlevest készítettem Szani konyhájából (recept itt). Máris az egyik kedvenc krémleves alapanyagommá vált a cukkini - úgy gondolom, hogy ez mindent elmond a receptről! :) Fantasztikus!




Márti szintén ezt az alapanyagot használta: cukkinis sajtos puffancsot készített sütőben, zsiradék nélkül (recept itt), amit a Tűpárna és Habverő blogról választott. Úgy gondolom, hogy a kép magáért beszél...! Biztos, hogy ki fogom próbálni ezt a receptet! :)



Lívia egy igazán látványos ételt készített, amelynek már a hozzávalóit olvasva is összefut a nyál az ember szájában: Böbe marengói csirke receptjét választotta (recept itt), ami egy kiadós és igencsak ínyenc étel.



Andi, az Aranytepsi blog írója pontosan ugyanazt a receptet választotta Csigabige blogjáról, amit én korábban: tonhalkrémet készített (recept itt). Hozzám hasonlóan Ő is egy kis majonézzel dúsította. Saját tapasztalatból tudom, hogy Isteni ez a szendvicskrém!



Andrea, a Sherpa Konyhája blog szerzője szintén egy cukkinis ételt választott az Aranytepsi c. blogról. Az alábbi cukkinis-szalonnás omlett (recept itt) az Atkins diéta alatt is bátran fogyasztható reggelire vagy vacsorára.



Az édesszájú diétázóknak kedvez Pitelány recepje, aki Gasztro Baráth oldaláról lisztmentes mandulás csokitortát készített (recept itt). A recept köles alapú és liszt felhasználása nélkül készül, így Pitelány speciális táplálkozási igényeinek is megfelel.



Pitelány egy másik izgalmas receptet is választott Gasztro Baráth oldaláról: ez a madártejben sült alma (recept itt). Habár nem az 1. fázisban, de az Atkins diéta későbbi szakaszaiban bátran fogyasztható.

Bogi egy szénhidrátszegény teás kekszet készített (recept itt) ChefTündértől, amely sem cukrot, sem lisztet nem tartalmaz. Az Atkins diétázóknak mindenképp érdemes lehet kipróbálni ezt az omlós nasit! :)


II. Blogkóstoló 23. - NEM szénhidrátszegény receptek:


A szénhidrátszegény ételeket követően a második csoportba azokat az ételeket soroltam, amelyek - bár nagyon ínycsiklandozóak, de - olyan alapanyagot tartalmaznak (cukor, liszt, burgonya, stb.), amelyek az Atkins életmódban kerülendők. (Olvasóim miatt fontosnak tartottam ezt a csoportosítást.) Nézzük ezeket a finomságokat! 

Sherpa Konyhájában készült egy másik étel is az Aranytepsi blogról: mégpedig borzas csirkefalatok (recept itt - nem Atkins diétás), amihez Andrea zöldbabfőzeléket tálalt. Különlegessége, hogy a bunda burgonyából készül.


Ildikó házi zsömlét készített (recept itt - nem Atkins diétás) Márti blogjáról. Ez a gyorsan elkészíthető zsömle csökkentett szénhidráttartalmú, hiszen a fehér liszt mellett teljes kiőrlésű lisztből és zabpehelyből készül a tésztája.


Nos, innen csupa édesség következik... :) Elsőként nézzük, mit készített Melinda Süni blogjáról. Ez a svéd citromtorta (recept itt - nem Atkins diétás) ugyan édesítőszer felhasználásával készült, liszt-tartalma miatt az Atkins diéta alatt kerülendő. De nagyon tetszik a recept, ezért már töröm is a fejem a liszt helyettesítésén... :)



Tortafüggő Marisz a Farkasélet c. blogról készített epres túrós rétest (recept itt - nem Atkins diétás). A recept egyedisége, hogy a hagyományos csavaró módszerrel ellentétben a réteslapok egymásra rakásával készül. Az eredetileg diabetikus recept ezúttal cukorral készült.



A Rendes Csajok blogjáról ezúttal Éva készített egy édességet: túró rudit őzgerinc formában (recept itt - nem Atkins diétás). Nos, úgy gondolom, ez a recept biztos siker bárkinél! :) A túró rudinak nem könnyű ellenállni!

Az alábbi fotót simán el tudnám képzelni egy pékség falán... Nagyon étvágygerjesztő Iza kéményseprő kiflije (recept itt - nem Atkins diétás), amit Brioche blogjáról készített. A kiflik kakaós krémmel vannak töltve... Mmm! :)


Ági egy műalkotást készített Teller-cake oldaláról. Olyan gyönyörű képeket töltött fel, hogy nem győztem csodálni őket... Az alábbi képen az újragondolt brownie-ja látható eper sorbettel (recept itt - nem Atkins diétás).




Bloggeranyó keksz szalámit (recept itt - nem Atkins diétás) készített Konyhavirtuóz oldaláról. Olgis mellett úgy gondolom, sok családban nagy kedvenc ez az édesség - ki keksz szaláminak hívja, ki pedig keksztekercsnek! :)


Zsuzsi banános karamellás csokitortát készített (recept itt - nem Atkins diétás) Sherpa konyhájából. Hosszú morfondírozást követően végül a zöldséges csodaszép banánjai adták meg az utolsó löketet, hogy ez a gyönyörű torta készülhessen el. :)



Rendesné Ági szintén egy látványos finomságot készített lányával útravalóként egy versenyre. A Kisildi blogjáról választott csokis pöffeteg (recept itt - nem Atkins diétás) egy nagyon-nagyon csokis - és biztos nagyon-nagyon finom - aprósütemény. S íme a csodás fotó hozzá:



A blogkóstoló alatt készült még egy citromos édesség. Teller-cake citromos-mákos koszorút készített (recept itt - nem Atkins diétás) Bogi (Vöröskaktusz) blogjáról. A mellékelt fotó olyan étvágygerjesztő, hogy még azok is méltán megkívánják ezt a süteményt, akik nem szeretik a mákot! :)



Konyhavirtuóz szénhidrátcsökkentett zabpelyhes csokis kekszet (recept itt - nem Atkins diétás) készített Melinda oldaláról. A forduló több receptjéhez hasonlóan ez a sütemény is útravalóként készült egy kirándulás alkalmával. :)


Süni Okki blogjáról készített egy "kétszintű epreske" (recept itt - nem Atkins diétás) névre keresztelt süteményt. Tapasztalatai szerint ez egy igazán egyszerűen elkészíthető, ugyanakkor nagyon finom és látványos édesség.


ChefViki olyan ételt készített Tortafüggő Marisz oldaláról, amely mellett nehéz lenne szó nélkül elmenni: kalocsai paprikás kacsi (kalács) (recept itt - nem Atkins diétás). A kalocsai paprikával töltött kalács "édeskés, mintha lekvár lenne, mégis ott a paprika íze a foszlós kalácstésztában" - írja Viki.


"A szükség törvényt bont" elv alapján ChéfTündér egy villámgyors kávés szeletet (recept itt - nem Atkins diétás) választott Bloggeranyótól, melyet mikróban egyszerűen el lehet készíteni. Köszönöm, hogy a kevés időd ellenére aktívan részt vettél a játékban! :)


Szani konyhája egy szilvalekváros szelettel (recept itt - nem Atkins diétás), melyet ChefTündér oldaláról választott. Ezt az egyszerű és gyors (és nem maszatos) süteményt egy falunapra készítette Szani a lánya táncos csapatának. :)



Boginak, a Vöröskaktuszblog szerzőjének hála még egy brownie szerepel a 23. blogkóstoló palettáján: egy "belül ragacsos, kívül ropogós" karamellás brownie (recept itt - nem Atkins diétás), amit Konyhavirtuóz blogjáról készített. Ez kép több, mint étvágygerjesztő... és Bogi szemléletes írása tökéletes ajánlólevél mindkettejük blogjához! :)


Gyermekkorom egyik kedvenc édességét készítette el Brioche, Éva blogjáról: rákóczi túrós (recept itt - nem Atkins diétás). Ahogyan Ő és a barátnője, annak idején én sem tudtam ellenállni a porhanyós linzertésztán elterülő, házi baracklekvár, túrókrém és tojáshab ízes kombinációjának... :)


Epres-tejszínes pohárdesszertet készített Csigabige (recept itt - nem Atkins diétás) Ági blogjáról. Ez a könnyű, gyorsan elkészíthető édesség egy kedves, látványos, hűsítő vendégváró lehet a meleg napokon.


Erika gyermekkorát elevenítette fel, amikor Lívia blogjáról elkészítette ezt az islert (recept itt - nem Atkins diétás). Igazán különleges lehet a ribizlilekvárral, amit beletöltött.


Boglárka a vásárok nagy kedvencét, a törökmézet (recept itt - nem Atkins diétás) készítette el. Fontos szempont volt számára, hogy gluténmentes ételt készítsen - így változtatás nélkül tudta el-készíteni negyed óra alatt ezt az édességet - gyermekei nagy-nagy örömére.


Gratulálok minden játékos kedvű gasztrobloggernek! :) Csodás finomságokat hoztunk össze együtt! Bízom benne, hogy sok-sok fordulón keresztül tovább él még ez a játék. Köszönöm, hogy részt vettetek! S köszönöm még egyszer Boginak, alias Vöröskaktusznak, hogy megrendezhettem a 23. fordulót! 

Ki lesz a 24. blogkóstoló háziasszonya/házigazdája?


Végül, de nem utolsó sorban, ezennel szeretném átadni a stafétát a következő forduló háziasszonyának, aki nem más, mint:

Melinda, a habvero-fakanal.blogspot.hu írója


* Az elkövetkezendő fordulók sikeres lebonyolítása végett szeretném felhívni a figyelmet az alábbi problémára. Nagyon sajnálom, hogy 2-en nem küldték el a választott receptet. Valószínűleg jó okuk volt erre, ezt nem is akarom firtatni. Viszont, ha időben jelezték volna, hogy nem tudnak részt venni a játékban, akkor találtunk volna megoldást, és nem lett volna olyan blog, akitől senki nem főzött volna. Sajnos az egyik én vagyok - de a másik blogot jobban sajnálom, aminek a szerzőjétől a mulasztó blogger nevében is elnézést kérek! Ezt elkerülendő, a jövőben tényleg csak olyan jelentkezzen a blogkóstolóra, aki végig is csinálja, mert ezzel nem elsősorban a blogkóstoló kiírójának, hanem a kisorolt partnerblognak okozunk kellemetlenséget. Köszönöm - és elnézést ezért a kis monológért, de fontosnak tartottam erre felhívni a figyelmet, hiszen ezért is csúszott az összefoglaló.

2015. június 28., vasárnap

Cukkini krémleves - 23. blogkóstoló

Ez a cukkini krémleves egy szombati ebéd alkalmával készült. Olyan kellemesen ízletes, hogy azonnal el is fogyott - s legnagyobb meglepetésemre még azok is finomnak találták, akiknek fenntartásai voltak a cukkinivel szemben. :) Ezt a gyorsan és egyszerűen elkészíthető levest az általam kiírt 23. Blogkóstoló keretein belül készítettem el. A számomra kisorsolt gasztroblog Szani Konyhája volt. A rengeteg étvágygerjesztő desszert között bukkantam rá erre az alacsony szénhidrát-tartalmú, Atkins diétába is beilleszthető cukkini krémleves receptre, aminek nagyon megörültem, hiszen már rég ki akartam próbálni ezt az ételt. Szuper recept; csupán annyit módosítottam rajta, hogy tejföl helyett tejszínnel dúsítottam, és metélőhagyma helyett petrezselyemmel szórtam meg. :)


Hozzávalók:

  • 2 közepes cukkini
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 húsleves kocka 
  • 1 csapott evőkanál ételízesítő
  • Bors
  • 1,5 dl tejszín 
  • Petrezselyem
  • Tálaláshoz: reszelt sajt, pirított bacon szalonna

Elkészítés:

Kockázzuk fel a vöröshagymát és a fokhagymát. A cukkinit hámozzuk meg (ha nem zsenge már, akkor távolítsuk el a közepét a magokkal), majd vágjuk kisebb kockákra. A zöldségeket tegyük egy lábasba, majd engedjük fel 1-1,2 dl vízzel. Tegyük bele a leveskockát és az ételízesítőt, majd ízesítsük sóval, borssal ízlés szerint. Addig főzzük, míg a zöldségek jól megpuhulnak. Ha kész, botmixer segítségével turmixoljuk össze, majd folyamatos kevergetés mellett adjuk hozzá a tejszínt. Főzzük fel ismét, majd hintsük meg egy kevés petrezselyemmel. Tálaljuk reszelt sajttal és pirított bacon szalonnával.

Kellemes időtöltést, jó étvágyat kívánok! :)

2015. június 4., csütörtök

Paradicsomsaláta

Az alábbi fűszeres paradicsomsaláta alig negyed óra alatt összedobható, és némi pihentetést követően máris fogyasztható. Ez a nemesen egyszerű saláta a maga pikáns ecetes dresszingjével semmilyen különleges hozzávalót nem igényel. A szénhidrátcsökkentett étrendben elsősorban sült húsok mellé ajánlom köretként.


Hozzávalók:

  • 5-6 db paradicsom
  • 1 kis fej hagyma
  • 3 evőkanál olíva olaj
  • 1 teáskanál ecet
  • 1 teáskanál eritritol
  • 1 dl víz
  • Metélőhagyma
  • Bazsalikom
  • Majoránna
  • Só 
  • Bors

Elkészítés:

A megtisztított paradicsomokat kockázzuk fel, majd tegyük egy tálba és sózzuk meg. Hagyjuk állni, s  közben készítsük el az ecetes dresszinget. A hagymát vágjuk apró kockákra, majd egy kis tálkában keverjük hozzá az olíva olajat, az ecetet, az eritritolt, a vizet, valamint adjunk hozzá ízlés szerint metélőhagymát, bazsalikomot, majoránnát, sót és borsot. A dresszinget öntsük a paradicsomra, majd óvatosan keverjük össze. Hűtőben hagyjuk állni min. 15 percig, hogy összeérjenek az ízek.

Kellemes időtöltést, jó étvágyat kívánok! :)